Days
Hours
Minutes
Seconds

V4+ LOGISZTIKAI FÓRUM

V4+ Logisztikai Fórum

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezésre kerül a V4 Logisztikai Fórum. A Külgazdasági és Külügyminisztériummal közösen szervezett rendezvény célja egy olyan platform létrehozása, ahol a részt vevő országok logisztikai szakemberei párbeszédet folytathatnak az iparágat érintő technológiai fejlődésekről, legújabb trendekről, a szakma jövőjéről és kihívásairól. Az idei évben a Visegrádi Együttműködés országai mellett Ausztria és Németország is képviselteti magát az eseményen.

Az FIA Kamion Európa-bajnokság 0. napján megrendezésre kerülő egynapos angol nyelvű szakmai konferencián Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megnyitója után a részt vevő országok kormányzati szereplői vitatják meg a teherfuvarozás helyzetét, majd panelbeszélgetések következnek, délután pedig innovatív logisztikai megoldásokat fejlesztő startupok mérik össze tudásukat Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter által vezetett döntőbizottság előtt.

2018 V4 Logisztikai fórum videó

Résztvevők

Peter Varga

Peter Varga

a Szlovák Köztársaság Közlekedési és Építésügyi Minisztériumának Közúti Közlekedés és Infrastruktúra Szekció vezérigazgatója

Tomás Cocek

Tomás Cocek

a Cseh Köztársaság Közlekedési Minisztériumának első miniszterhelyettese

Alexander Klacska

Alexander Klacska

az Osztrák Gazdasági Kamara szövetségi közlekedési és forgalmi osztályának elnöke

Karl-Uwe Bütof

Karl-Uwe Bütof

az Észak-Rajna – Vesztfália Gazdasági, Innovációs, Digitalizációs és Energiaügyi Minisztériumának miniszteri igazgatója, az Innovációs és Piaci Osztály vezetője

Ivana Molnárová

Ivana Molnárová

a Profesia, spol.s.r.o. vezérigazgatója

Vojtech Hromír

Vojtech Hromír

a ČESMAD BOHEMIA, z.s. vezérigazgatója

Tomasz Zjawiony

Tomasz Zjawiony

a Katowice Regionális Gazdasági és Iparkamara elnöke

Ágnes Mink

Ágnes Mink

a Mercuri Urval Austria vezetői tanácsadója

Peter Kiss

Peter Kiss

a Metrans /Danubia/ a.s. vezérigazgatója

Andrzej Siess

Andrzej Siess

a Raben Group ügyvezetőségi tanácsadója

Thomas Kargl

Thomas Kargl

a Rail Cargo Austria AG. intermodális szállítmányozásért felelős igazgatója

Weingartner Balázs

Weingartner Balázs

az Innovációs és Technológiai minisztérium államtitkára
2. Panelbeszélgetés moderátora

Firbás György

a zalaegerszegi logisztikai központ és konténerterminál projektvezetője
3. Panelbeszélgetés moderátora

Bogoslaw Skierniewski

Bogoslaw Skierniewski

az AWT Csoportnál vezérigazgató

Somogyi Zoltán

Somogyi Zoltán

A rendezvény házigazdája

Program

# Szekciók Időpont
1 Regisztráció 08:00-09:00
2 KÖSZÖNTŐ | Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 09:00- 09:20
3 Nyitóbeszéd | Andrzej Adamczyk Lengyelország infrastrukturális minisztere 09:20- 09:35
4 1. Panelbeszélgetés | „A régió közúti teherfuvarozással foglalkozó vállalkozásai előtt álló kihívások, és az arra adott kormányzati válaszok”
- Az Európai Unió útdíj rendszerek harmonizációja
- Kormányzati úthálózat-fejlesztés
- Humánerőforrás kérdései a logisztikának
Moderátor - Tóth Péter | az Innovációs és Technológiai minisztérium helyettes államtitkára

9:35- 10:35
Előadók:
Szlovákia:Peter Varga | a Szlovák Köztársaság Közlekedési és Építésügyi Minisztériumának Közúti Közlekedés és Infrastruktúra Szekció vezérigazgatója
Csehország:Tomáš Čoček | a Cseh Köztársaság Közlekedési Minisztériumának első miniszterhelyettese
Lengyelország:(tbc)
Ausztria:Alexander Klacska | az Osztrák Gazdasági Kamaraszövetségi közlekedési és forgalmi osztályának elnöke
Németország:Karl-Uwe Bütof | az Észak-Rajna – Vesztfália Gazdasági, Innovációs, Digitalizációs és Energiaügyi Minisztériumának miniszteri igazgatója, az Innovációs és Piaci Osztály vezetője
5 Kávészünet 10:35- 10:55
6 2. Panelbeszélgetés | „Tehergépjármű vezető hiány mérséklésének lehetőségei az egyes országokban”
Moderátor - Weingartner Balázs | az Innovációs és Technológiai minisztérium államtitkára
10:55- 11:45
Előadók:
Szlovákia:Ivana Molnárová | a Profesia, spol.s.r.o. vezérigazgatója
Csehország:Vojtěch Hromíř | a ČESMAD BOHEMIA, z.s.vezérigazgatója
Lengyelország:Tomasz Zjawiony | a Katowice Regionális Gazdasági és Iparkamara elnöke
Ausztria:Ágnes Mink | a MercuriUrvalAustria vezetői tanácsadója
Németország:(tbc)
7 3. Panelbeszélgetés | „Multimodális fejlődés és jövőkép a logisztikában a klíma célok tükrében”
Moderátor - Firbás György | a zalaegerszegi logisztikai központ és konténerterminál projektvezetője
11:45-12:35
Előadók:
Szlovákia:Peter Kiss | Metrans /Danubia/ a.s. vezérigazgatója
Csehország:Skierniewski Bogoslav | az AWT Csoportnál vezérigazgató
Lengyelország:Andrzej Siess | a Raben Group ügyvezetőségi tanácsadója
Ausztria:Thomas Kargl | a RailCargoAustria AG. intermodális szállítmányozásért felelős igazgatója
Németország:(tbc)
8 Ebédszünet 12:35- 13:30
9 4. “Pitch your business” | „Smart megoldások a logisztikában, üresen közlekedő járművek jobb kihasználása”
Köszöntő | Dr. Palkovics László innovációs és technológiaiminiszter, a zsűri elnöke
Szponzor cég bemutatkozása | Shell
13:30- 13:50
10 Startup verseny 13:50- 14:50
11 “Pitch your business” Díjátadó 14:50- 15:00

Részletes program

Partnereink

Utazási információk

Hungaroring

Hungary, Mogyoród
Hungaroring utca 10, 2146

Regisztráció